|
|
|
Az Ünnepi könyvhétig tartó sűrű „menet” indul májusban.
A legkisebbeknek egy újabb Benedek Elek mesével kedveskedünk. Ezúttal Táltos Jankó történetét vehetik majd kézbe – a rajzokat az előző két kötethez (A tejkút, Gyöngyvirág Palkó) hasonlóan Szabó Antónia készíti.
Kisiskolásoknak (8 éves kortól) ajánljuk Stephen Chambers regényét (Jane és a Hollókirály), melynek főszereplője Jane, no meg egy halom különféle állat, akik furán kezdenek viselkedni. A mókusnál bőrönd van, Jane iguanája pedig azt karmolja a homokba, hogy „Jön”. Méghozzá a rejtélyes Hollókirály, akivel Jane-nek kell szembeszállnia, ráadásul nem hazai terepen, hanem egy elvarázsolt világban, ahova egy fa odván keresztül lehet átjutni. (Tervezett megjelenés: 2012. május 21.)
12 éves kortól egy valódi csemegét kínálunk. Jeff Hirsch Tizenegyedik csapás című poszt-apokaliptikus regénye az „Összeomlás” után játszódik: Amerika, ahogyan mi ismerjük, eltűnt. Számos más csapás mellett elpusztította a Kínával vívott háború és egy országos influenzajárvány. A történet középpontjában egy fiú áll, aki miután egész eddigi életében a puszta túlélésért küzdött, talál egy helyet, ahol igazán élhet.
A csendes és kötelességtudó, tizenöt éves Stephen édesapjával és nyugalmazott tengerészgyalogos nagyapjával utazik az Összeomlás utáni Amerikában. Nincs sok csomagjuk. Nem vegyülnek másokkal. Semmi sem változik. De amikor Stephen nagyapja hirtelen meghal, apja pedig mindent kockára tesz, hogy megmentsen két ideget, a fiú élete fenekestül felfordul. Mivel apja csúnyán megsérül, Stephennek életében első alkalommal kell egyedül döntenie.
Döntései végül a Telepesek Földjére vezetik Stephent, ahol megelevenedik az Összeomlás előtti, látszólag jóindulatú világ kerti sütögetésekkel, baseballmeccsekkel és iskolában töltött napokkal. Stephen azonban nem bízik az efféle nyugalomban, így gyorsan szövetségesre talált a városból kitaszított, gyönyörű Jenny Tannel. Ahogyan a Jennyvel való kapcsolata egyre mélyül, Stephen erőszakos összetűzésbe keveredik a Telepesek Földjének vezetőivel, akiknek feltett szándékuk, hogy újrateremtik a világot, amelyben felnőttek – kerül, amibe kerül. (Tervezett megjelenés: 2012. május 9.)
„A Tizenegyedik csapás felkavaróan aktuális, élénken ábrázol egy olyan világot, amely fejest ugrott egy futurisztikus rémálomba. Kiváló, feszültséggel teli első regény.” (Suzanne Collins, az Éhezők viadala szerzője)
Szintén egy disztópikus jövőben játszódik Darin Bradley Zaj című debütáló regénye.
A modern kori Legyek urának is nevezett könyv egy olyan világban játszódik, amelyben megtörtént a teljes átállás az analóg televíziózásról a digitálisra, ám a felszabadult frekvenciákat egy világuralomra törő szervezet teszi magáévá, hamarosan vérbe borítva a világot. Két fiatalember, két korábbi cserkész és szerepjátékos száll szembe az új világrenddel, és indul a titokzatos Amaranth megkeresésére. (Tervezett megjelenés: 2012. Ünnepi könyvhét)
Nem az elképzelt jövőben, hanem egy elképzelt múltban játszódik George Mann Affinity Bridge című sajátos hangulatú és atmoszférájú, a viktoriánus kor nyelvezetét és a steampunk irányzat pörgését tökéletesen elegyítő, rendkívüli sorozatnyitó regénye. Egy olyan Londonba, egy olyan viktoriánus korba repíti az olvasót, ahol a gőzgépek és a léghajók ugyanúgy a mindennapok részei, ahogy a mi világunkban a repülők és az autók. Újabbnál újabb felfedezések tartják lázban az embereket, ám e ragyogó, lármás felszínen túl − avagy alatt − sötét sikátorokat és különös gyilkosságokat találunk. Pontosabban nem mi, hanem Sir Maurice Newbury, a Természettudományi Múzem megbízott nyomozója, és asszisztense, Ms. Veronica Hobbes. (Tervezett megjelenés: 2012. május 15.)
|